infonegyed.hu

Állványrendszer levéltárba is!

2017-11-30 Tervezés

Egy olyan helyen, ahol sok a dokumentum, értelemszerűen szükség van az átlátható tároláshoz megfelelő berendezésekre is. Egy levéltár vagy irattár esetében erre még inkább igény van, hiszen itt eredeti iratokat, térképeket, dokumentumokat őriznek, amik ugyan talán már digitalizálva vannak, mégis megőrzik az eredetijüket is, amiket ki lehet kérni megtekintésre.

Az állványrendszerek alkalmasak arra, hogy irattárakban, levéltárakban is betöltsék szerepüket. Ha raktárakban, múzeumokban, garázsokban, irodákban beváltak, miért ne válnának be az olyan helyeken, ahol még nagyobb mennyiségű dokumentumnak kell helyet találni?

Minőségi állványrendszerekkel igazán hatékonyan lehet megvalósítani az irattárolást, a dokumentumok átlátható raktározását, ám az állványrendszerek között is több félét találunk. Léteznek salgó polcok, csavaros vagy csavar nélküli állványok, bővíthető, mozgatható polcok különféle igényekhez és alkalmazási területhez mérten.

Mi az, amit elvárunk egy irattári állványtól, milyen feltételeknek kell megfelelnie, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy állványrendszernek ahhoz, hogy teljes mértékben eleget tudjon tenni a feladatának, maximálisan el tudja látni a funkcióját ezen a területen is?

A levéltárakban igaz ugyan, hogy papíralapú dokumentumokat tárolnak, de ha ezekből sok van, az is egyfajta kihívást jelent. A sok irat már korántsem olyan pihesúlyú, mint egy-egy papírlap, sőt valódi nehezéket jelent. Ezért az irattárban, levéltárban használatos állványrendszereknek masszívnak, strapabírónak kell lenniük, hogy megfelelő alátámasztást nyújtsanak a papírok súlyának. Az sem árt, ha az állványrendszer csavarmentes és hozzá még gördíthető is. Ezek a tulajdonságok lehetővé teszik, hogy az irattárban, levéltárban ideális legyen a helykihasználás, minden elférjen, de közben kényelmesen lehessen mozogni a polcok között, és amikor pedig úgy adódik, könnyen át lehessen szervezni, rendezni az állványokat, akár szakmai segítség nélkül is.

Ismerje meg cégünk, a Vasszer Raktártechnika Kft. színvonalas termékeit! A www.vasszer.hu weboldalunkon korszerű és praktikus állványrendszereket talál, melyek segítségével tökéletesen berendezheti a levéltár raktári helyiségét. Amennyiben érdeklődik termékeink iránt és szeretne többet megtudni róluk, írjon nekünk bátran a vasszer@vasszer.hu e-mail címre vagy hívjon minket a +36-32 -512-600-as telefonszámon!