A hagyományos kandallók beépítésére nem mindenkinek van lehetősége otthonában, ez mégsem jelenti azt, hogy bárkinek le kellene mondani arról az egyedülálló hangulatról, amit azok nyújtani tudnak. A bioetanol kandallók praktikusak, beépítésük egyszerű és kedvező áron megvásárolhatóak, vagyis összességében a hagyományos változatok minden hátrányát mellőzik, melynek köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Sokak számára azonban ismeretlen a biokandallók működése, ezért az alábbiakban összefoglaljuk, mire számíthat, aki ilyet vásárol.

bioetanol kandallók legnagyobb előnye, hogy beépítésükhöz nincs szükség kéményre, hiszen működésük alapját a bioalkohol adja, melynek égése során vízgőz és szén-dioxid keletkezik. Ennek köszönhetően sem füst, sem pedig korom képződésével nem jár egy ilyen kandalló használata, ami nem csak környezetbarát, de tiszta is. Hogyan kell használni egy ilyen berendezést?

A biokandalló tartozéka az alkoholtartály, ezt kell feltölteni bioetanol tüzelőanyaggal, mely kezdetben kék, majd később a megszokott narancssárga lánggal ég. Ha már nem kívánjuk használni a berendezést, mindössze annyi a dolgunk, hogy elzárjuk a tartályt, ezt követően a tűz elalszik, hiszen nem jut levegőhöz. A bioalkohol betöltése és begyújtása maximálisan biztonságos. A láng intenzitásának beállítása, illetve a tartály mérete befolyásolja a működést, de általánosságban elmondható, hogy egy liter bioetanol tüzelőanyag 3 – 3,5 óráig ég.

Meggyőzte a biokandallók egyszerű és biztonságos használata, és szívesen vásárolna egyet otthonába? A BIO FLAME s.r.o. kínálatában többféle kivitelű és méretű bioetanol kandalló kapott helyet, és természetesen a működéshez szükséges tüzelőanyagot is megvásárolhatja nálunk. Nézzen körül www.biokandallok-shop.hu weboldalunkon, ahol minden termékről részletesen tájékozódhat, és akár azonnal le is adhatja rendelését! Felmerülő kérdéseit tegye fel bátran, lépjen velünk kapcsolatba a +36-30-785-7070-es telefonszámon vagy az info@biokandallok-shop.hu e-mail címen, szívesen segítünk!