Egy karambol mindig nagy érvágás, de persze minél nagyobb a kár, annál kellemetlenebb. Az első minden esetben az esetleges sérültek biztonságba helyezése, majd ellátása, de ezután gondoskodni kell a járművek elszállításáról is.

A sérült járművek vontatása nem mindig megoldható, ám egy felkészült autómentő csapat számára nem jelent gondot a szállítás. Fontos, hogy az emberi sérülések ellátása után mielőbb értesítsük az autómentőt is, mert az úton álló járművek további veszélyforrást jelenthetnek az arra közlekedők számára.

Hogy hogyan oldható meg minél gyorsabban az autómentés?

Mindenkinek, aki vezet, érdemes beírnia a telefonjába egy megbízható autómentő telefonszámát, hogy szükség esetén azonnal hívhassa, ne kelljen keresgéléssel húzni az időt. Vannak olyan cégek, amelyek csak bizonyos régiókban dolgoznak, de olyanok is, amelyek országosan elérhetőek, ezt célszerű szem előtt tartani.

Már az első telefonáláskor érdemes rákérdezni, hogy körülbelül mennyi idő múlva tudnak a helyszínre érni. Ha irreálisnak érzi a megadott időtartamot, akkor meg lehet próbálni egy másik céget is felhívni, hátha az hamarabb tud segíteni. Fontos, hogy pontosan adja meg a baleset helyszínét, illetve azt, hogy hány jármű érintett és nagyjából milyen állapotúak.

A Bánfai Autómentés csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb a helyszínre érjen és elhárítsa a problémát. Az év minden napján, a nap 24 órájában hívhat minket, a főváros területén 30-45 percen belül megérkezünk, de az ország egész területén igyekszünk mielőbb segíteni. Darus autómentéssel is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére, így akár árokba borulás esetén is megoldást nyújtunk.

Amennyiben többet szeretne megtudni autómentéssel foglalkozó cégünkről, látogasson el a www.banfai-automentes.hu honlapra! Ha pedig szüksége van a szolgáltatásra, hívja a 00364233334-es számot vagy írjon nekünk a b.automento@freemail.hu e-mail címen! Ha nem szeretne késlekedni baj esetén, mentse el telefonszámunkat már most, és nem kell az amúgy is stresszes helyzetben a keresgéléssel foglalkoznia!